Otthon melege program 2017

Júniustól lehet pályázni

Az államtitkár közölte, hogy a támogatási kérelmeket június 6-tól elektronikus úton lehet benyújtani a pályázati portálon keresztül ügyfélkapus regisztrációval, egy pályázó legfeljebb 700 ezer forintot kaphat, a vissza nem térítendő támogatás összege nem haladhatja meg a felújítás teljes költségének a 40 százalékát. Szabó Zsolt szerint a 3,5 milliárd forintos keretösszeg mintegy 7 ezer háztartás fűtésének korszerűsítésére lehet elegendő.

Hozzátette, hogy a pályázatba a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) lakóépületek energiahatékonyságát támogató, visszatérítendő támogatását is be lehet vonni legfeljebb 50 százalékos arányban, 10 százalékos önerő mellett.

Elmondta, hogy hasonló, komplex, kéményátépítést is támogató pályázat még nem jelent emg, a kiírás szerint valamennyi anyag- és szolgáltatási költség elszámolható, ami a beruházáshoz kapcsolódik, így például radiátorok, hőszabályozókm és korszerű, energiahatékony konvektorok beszerzésére is lehet fordítani a támogatást.

Szolgáltatások

Axis - Design

Építészeti és belsőépítészeti tervezés és ezekhez kapcsolódó műszaki tanácsadás

Készítünk 3d-s látványterveket. Illetve kérheti segítségünket egyedi bútorok, lakásbelső, kertépítmények tervezésében.

Axis - Build

Építőipari generál kivitelezés

Összefogjuk az egy épülethez tartozó valamennyi szakipart. Foglalkozunk családi házakkal, ipari létesítményekkel és társasházakkal.

Axis - Therm

Fa nyílászárók gyártása és szerelése.

Egyedi ajtók, bútorok tervezése és kivitelezése. Műanyag és laminált nyílászárók forgalmazása.